Támogatja Ön az egészségügy privatizációját Magyarországon?


2017. december 9-i hír volt, hogy a Semmelweis Egyetem két éven belül magánklinikát nyitna. Erről Lang György, az egyetem Mellkassebészeti Klinikájának megbízott igazgatója beszélt a Népszava beszámolója szerint a Nézőpont Intézet Gyógyuló Egészségügy című konferenciáján. A konferencia szombati napon volt, két nappal később, hétfőn a SOTE közleményben cáfolta a hírt: az előkészítés alatt álló terveikben fejlesztési lehetőségként felmerült az egészségügyi turisztikai szolgáltatások fejlesztése külföldi betegek számára, de „a kérdés további előkészítést igényel, az ügyben döntés még nem született”. A Népszava beszámolójában azonban akad még két figyelemre méltó részlet: Lang György elmondása szerint az intézményükben gyógyítók 60%-a már most is dolgozik magánellátásban, Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház igazgatója szerint pedig a betegek 500 ezer forintig szinte gond nélkül vásárolnak egészségügyi szolgáltatásokat.

Mi a probléma?

A jelenlegi egészségügyi rendszerben elvileg mindenkinek jár minden. A gyakorlatban azonban sokan kiszorulnak az ellátásból: nagyon koncentrált területileg a szakellátás, különösen a járóbeteg-szakellátás, és az ország számos pontján nincs állandó háziorvos sem (2017. december 1-jén 299 tartósan betöltetlen praxis volt). Egyfelől öregszik a társadalom, tehát több egészségügyi ellátásra volna összesen szükség. Másfelől munkaerőhiány van a gyógyító, ápoló és gondozó szakmákban, elsősorban a tömeges elvándorlás miatt, másodsorban azért, mert a magyarországi magánellátás fejlődése is elszívja az egészségügyi dolgozókat a magyarországi közellátásból. Az orvosok esetében leginkább a középgeneráció hiánya jelent problémát, az ápolóknál a fiatal korosztály hiányzik.

Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt? – így szólt a 2004-es népszavazás második kérdése. (Az első kérdés a magukat magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgárok kedvezményes honosításáról szólt.) Bár a népszavazás érvénytelen és eredménytelen lett (1997 és 2013 között az érvényesség és eredményesség feltétele az volt, hogy az egy irányba mutató szavazatok száma érje el az összes választópolgár egynegyedének számát), több mint 1,9 millióan szavaztak igen-nel. Több mint egymillióan voksoltak azonban nem-mel, tehát ellenezték azt, hogy az Országgyűlés keresztbe tegyen az egészségügy privatizációjának. A következő, 2008-as ún. szociális népszavazás három kérdése közül kettő újra az egészségügyi ellátással volt kapcsolatos: ez első kérdés a vizitdíj, a második kérdés a kórházi napidíj, a harmadik kérdés a tandíj eltörléséről szólt. Több mint 3,3 millióan szavaztak ezek ellen a díjak ellen és csak 6-700 ezren mellettük, a népszavazás érvényes és eredményes volt.

Van tehát abban ráció, hogy a mindenkori politika nem nagyon nyúl az egészségügyi ellátás rendszeréhez, különösen nem szívesen kezd bele rendszerszintű, szerkezeti átalakításokba. Az, hogy mindenkinek jár minden, egy jó szlogen. Az, hogy ez nem fenntartható, az pedig tabu – méghozzá okkal. A rendszer reformja elkerülhetetlen volna, mégis az erre irányuló próbálkozások politikai veszteséggel járnak. Csak nagy költségek árán lehetne ugyanis a rendszeren belül strukturális változásokat elérni, amelyek aztán csak hosszú távon lennének láthatóak a választópolgárok számára. A 2004-es és 2008-as népszavazási kérdések nem véletlenül szóltak egészségügyi témákról. A társadalmak általában kifejezetten érzékenyek az egészségüggyel kapcsolatos kérdésekre, különösen így van ez Magyarországon, ahol évtizedes hagyománya van az ingyenes ellátásnak, amely színvonala bár folyamatosan romlik, és ezért jogosan elégedetlenek vele sokan, bármiféle reformját mégis többségi és mély elutasítás övezi. Ne legyen vizitdíj vagy kórházi napidíj, és ne legyen privatizáció se. Legalábbis ez volt a közakarat a kétezres években.

Sorra nyílnak azonban a magánrendelők és a magánkórházak, ahol a magyarországi vagy a külföldi betegek fizetni tudnak az egészségügyi ellátásért, amelyet így várólisták és egyéb nehézségek vagy kényelmetlenségek (pl. hálapénz fizetése) nélkül vehetnek igénybe. A magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelési jelentése szerint a magánellátás összes engedélyezett járóbeteg-kapacitása (óraszám) meghaladja a közellátásét. Ráadásul a magánellátás ténylegesen csak Budapestre és környékére, valamint a Nyugat-Dunántúlra koncentrálódik. A magánellátást választó 20-60 évesek aránya 2015-ben 53% volt, 2016-ban már 60%, és az arányszám további emelkedése várható. Az összes diagnosztikai vizsgálat mintegy harmada zajlik a magánellátásban (főként az ultrahangos vizsgálatok). Az összeg, amelyet egyészségügyi szolgáltatásra elköltenek az emberek, évente összesen kb. 300 milliárd forint. Különböző cikkek és felmérések szerint a kifizetett hálapénz összege évente 20 és 70 milliárd forint. Mindeközben a legszegényebb régiókban tömegesen tartósan betöltetlenek még a háziorvosi praxisok is. A jobb érdekérvényesítő képességű betegek kimenekülnek a romló közellátásból, ahol a rosszabb érdekérvényesítő képességű betegek maradnak. Hasonló a tendencia az oktatás területén is, ahol a tehetősebb vagy tehetségesebb tanulók a támogatott egyházi iskolákban vagy a tűrt magániskolákban tanulnak már ma is, a romló állami közoktatás pedig a szegényebbeknek vagy tehetségtelenebbeknek marad, akiknek így az érdekérvényesítő képessége várhatóan nem is fog  javulni.

Mi a megoldás?

Szükséges volna rendezni a köz- és magánellátás viszonyát: egészítsék ki egymást, a közellátás javuljon, a magánellátás pedig minél több ember számára legyen elérhető.

Különösen fontos volna az ún. szürke egészségügy kifehérítése. (Szürke egészségügy például az, amikor a lakásrendelőben beszélgetés zajlik az orvossal konzultációs díjért cserébe, amit aztán a közellátásban végzett labor-, diagnosztikai vagy egyéb vizsgálat, illetve beavatkozás követ időpontkérés és sorbanállás nélkül, esetleg hálapénzért cserébe.) Ebben egyébként a magánellátók is érdekeltek, egyesületük szerint kb. 100 milliárd forintot költenek el az emberek évente feketén az egészségügyben, és ez az összeg a közellátásból nagyon hiányzik, valamint a garanciális és betegjogok érvényesülése sem biztosított szabályozatlan környezetben.

Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház igazgatója szerint a megoldás az volna, ha mindenki fizetne egészségügyi hozzájárulást, még a nyugdíjasok is. Jelenleg ugyanis csak 2,7 millió ember fizet a minimálbér után fizetendőnél magasabb járulékot. „Amennyiben a finanszírozás átalakítása elmarad, akkor lassan befejeződik az a változás, amitől pedig mindenki tart. Ma már egyre kézzelfoghatóbb az, hogy a szegények és a gazdagok két külön egészségügyi rendszerbe járnak, egymástól elkülönülve. A hálapénzes vagy magánbetegek megveszik maguknak az egészségügyi ellátást, a szegények pedig kiszorulnak belőle.”

Juhos András, az Uniqa Biztosító igazgatósági tagja szerint a közellátás színvonalának emelésére, egyúttal a magánellátás hozzáférhetővé tételére az egyetlen megoldás az volna, ha a beteg eldönthetné, hogy hol végeztet el például egy műtétet. Ha magánellátóhoz fordulna, akkor az állami egészségpénztár az adott beavatkozás árának csak a 70%-át utalná át, és a fennmaradó részt a beteg fizetné. Ha közellátóhoz fordulna, akkor az állami egészségpénztár az ár 100%-át vállalná magára. A járulékot változatlanul mindenki köteles lenne fizetni, ám a 30%-nyi szolidaritási elem ott maradna az állami rendszerben.

Források:

OECD Data, Hungary – HEALTH https://data.oecd.org/hungary.htm#profile-health

OECD Health At A Glance 2017 http://www.oecd-ilibrary.org/social-issues-migration-health/health-at-a-glance_19991312

MÉRTÉK: A magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelési jelentése 2013-15 https://mertek.aeek.hu/web/mertek-magyar-egeszsegugyi-rendszer-teljesitmenyertekelese/jelentes-2013-15

Állami Egészségügyi Ellátó Központ, Alapellátási és Ellátásszervezési Osztály: Tájékoztató A Tartósan Betöltetlen Háziorvosi Körzetekről http://www.oali.hu/praxiskezelo-nyilvtartas/tartosan-betoltetlen-korzetek/95-tajekoztato-a-tartosan-betoeltetlen-haziorvosi-koerzetekrol.html

László Róbert: A népszavazás intézménye az illiberális Magyarországon (2016) http://www.valasztasirendszer.hu/wp-content/uploads/PC_FES_Nepszavazas_Tanulmany_160629.pdf

2017-12-11 Botos Tamás, 444.hu: Nem tervez magánklinikát a SOTE https://444.hu/2017/12/11/nem-tervez-maganklinikat-a-sote

2017-12-09 Danó Anna, Népszava: Magánegészségügy – Egymillió a lélektani határ http://nepszava.hu/cikk/1147600-maganegeszsegugy—egymillio-a-lelektani-hatar

2017-11-15 Lénárd Rita, MagyarNarancs: Kettészakadt egészségügy http://magyarnarancs.hu/materia_medica/ketteszakadt-egeszsegugy-107674

2017-10-11 Horváth Judit, Medicalonline: Merre tart a hazai magánegészségügy? http://medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/merre_tart_a_hazai_maganegeszsegugy

2017-09-20 Primus: A szürke százmilliárd árnyalata http://primusegyesulet.hu/hu/hirek#a-szurke-szazmilliard-arnyalata

2017-03-24 Kincses Gyula: A hálapénzről – a végjáték kezdete? (I. rész.) http://medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/a_halapenzrol__a_vegjatek_kezdete__i__resz

2016-05-02 Lantos Gabriella, Index: A balekok tartják el a potyautasokat http://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2016/05/02/korhaz_orvos_egeszsegugy_betegseg_lantos_gabriella_masodik_resz/

Lap bezárása

Bezár