Támogatja Ön, hogy a kormány szüntesse meg az iskolai szegregációt Magyarországon?


Közkeletű vélekedés lett az elmúlt évtizedek során Magyarországon, hogy a romák felemelkedésének útja a sikeres iskolarendszerben keresendő. A valóság ennél azonban sokkal bonyolultabb képet mutat. Ez, a romák „másságára” építő megközelítés régi hagyományokkal bír Magyarországon.

Az 1956-os csehszlovák párthatározatot mintaként követő 1961-es magyarországi párthatározat már tartalmazta a romák „elkülönítését”, mégpedig úgy, hogy a romák etnikai, kulturális és kisebbségi attribútumait is tagadta. A párthatározat három kategóriába sorolta a cigányokat: beilleszkedett, beilleszkedésben lévő és be nem illeszkedett csoportokra. Az  1961-es határozatot követően, amelyben a romákat nem mint etnikum határozták meg („a cigánykérdés nemzetiségi ügyként való kezelésére tett kísérletek nemcsak tévesek, hanem károsak is, mivel hátráltatják a cigányság beilleszkedését”), az asszimilációs politika is ellentmondásos volt. Az állam ugyanis akárhogyan is csoportosította vagy tagolta a népcsoportot, mégis általában és általánosságban cigányságról beszélt, miközben kisebbségi jogaiktól teljesen megfosztotta őket. 1977-ben némi változtatást eszközölt a kormány, hiszen a kulturális miniszter irányelvei alapján eltűnt a cigány nyelv mellől az idézőjel (amelyet addig kötelesek voltak használni), emellett pedig a cigány kultúra egyes elemeit a beilleszkedéshez használható eszközként határozták meg. Az elfogadott határozatok és irányelvek legfőbb eredménye azonban, hogy felvezette a roma-kérdést a közpolitikai napirendre. De ahogy 1972-ben Solt Ottilia megfogalmazta: „A cigányok […] társadalmon kívüli csoportból kisebbségi csoporttá váltak. Egyik csoporttá, amelytől a másik, a többségi csoport lakásait, jövedelmét, iskolai osztályait félti.” Az ijedelem okai időszakosan változtak, volt, hogy elsősorban a munkahelyeiket féltették a nem roma magyarok, volt, hogy az oktatásban látták a legnagyobb konfliktusforrást. A „hatékony” megoldást a roma gyerekek elkülönítése jelentette végül. A hatvanas években kezdtek kialakítani, akkor még átmenetinek gondolt, cigány osztályokat (ezt a romani nyelv elismertségével legitimizálta a rendszer). Az elkülönítés másik módja az a folyamat, amely már 1953-ban megindult, és amely szerint a vélt hiány és kulturális másság tanulási nehézségként került megnevezésre az oktatási rendszerben. Lényegében tehát a cigány gyerekek nagy számban fogyatékosnak lettek „diagnosztizálva”. A cigány gyerekek iskolai szegregációjával szemben azonban csak 1982-ben fogalmazódott meg nyilvános kritika: a cigány lakosság helyzetével foglalkozó tárcaközi kormánybizottság titkára nyilatkozott a romák ellen kialakult előítéletek romboló hatásáról a pedagógusok körében. Ez a sztereotipikus pedagógiai szemlélet egyébként máig meghatározó.

A rendszerváltást követő időszakban a roma kultúra megismerésében és oktatásában látták a kulcsot a probléma enyhítésére: a gondolat az volt, hogy a cigány kultúra megismerése révén a nem romák „kezelni” tudják majd a romákat. A kulturális tagoltság megszüntetésére tett törekvések azonban nem nyújtottak megoldást a roma gyerekek iskolai elkülönítésének problémájára. És bár a rendszerváltást követő években, egészen a kétezres évek elejéig, szakmailag és pedagógiailag is igyekeztek megmagyarázni az elkülönítés okait, a gyerekek „fogyatékossá” minősítése óriási szakadékot teremtett roma és nem roma gyerekek között. Szegregált osztályban a gyerekek alacsonyabb színvonalú oktatásban részesülnek. Ennek számos olyan oka van, melyet az elhibázott oktatáspolitikában kell keresnünk: a leszakadó térségekben vagy egy szegényebb tepelpülésen működő alacsony presztízsű iskolában nem vágyik senki tanítani, pedig komoly pedegógia felkészültséget igényel a feladat. Emellett, támogatás hiányában nincs mód korszerű módszerek használatára, és szociális munkások vagy iskolapszichológus sem segíti a munkát.

Már a rendszerváltás előtt, 1985-ben bevezetésre került, és azóta is érvényben van Magyarországon a szabad iskolaválasztás, amely törvény a hátrányosabb helyzetű gyermekek oktatását hivatott elősegíteni azzal, hogy a szülő kezébe helyezi a döntést, hogy melyik iskolába íratja gyermekét. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a hátrányos helyzetűek csak korlátozott mértékben tudnak a választás lehetőségével élni: azok a családok, akik nem tudják megfizetni a jobb iskolába való utazást vagy az iskola által nyújtott plusz szolgáltatásokat, hátrányba kerülnek, és kénytelenek a kevésbé színvonalas (de olcsó és közeli) iskolát választani. Problémát okoz már kicsi gyerekkorban az óvodáztatás kérdése is. Egy 2003-as kutatás szerint  a magas roma lakosságarányú települések több mint felében az óvodások 20%-a 5 évesen, vagy még annál is később kezdett el óvodába járni (ez később a 2012 szeptemberében hatályba lépett köznevelési törvénnyel megváltozott: 2013 januárjától már 3 éves kortól kötelező az óvodai nevelés). Az óvodában eltöltött idő pedig kihatással van a későbbi iskolai sikerességre és a gyermek szellemi és szociális fejlődésére,  tehát a roma gyerekek még iskolás koruk előtt hátrányba kerülnek nem roma társaikkal szemben. Pik Katalin 2000-ben megjelent felmérése azt mutatta, hogy a roma szülők nem szívesen viszik gyerekeiket az integrált óvodákba, mivel tartanak a nem romáktól és attól, hogy konfliktus esetén a nem roma óvónő nem védené meg őket. Mester Zsuzsa pedig azt veti fel, hogy a kilencvenes években Magyarországon az óvodai férőhelyek száma körülbelül tíz százalékkal elmaradt az óvodáskorú gyerekek számától, miközben az iskolai sikerhez elengedhetetlen az azt megalapozó, 3-4 éves előkészítő foglalkozás. A roma gyerekek iskolai kudarcát egyértelműen azzal magyarázza, hogy nem járnak – vagy ha igen, csak egy évet – óvodába. A negatív tendencia – bekerülés esetén is – pedig folytatódik az általános iskolában, hiszen legtöbbször a területi különbségek miatt is hátrányok érik a roma gyermekeket: szegényebb környékeken az iskolákban sem a tárgyi, sem a személyi feltételek nem adottak a minőségi oktatáshoz.

Az oktatási integráció mint hívószó a kétezres években lett népszerű, aminek eredményeképpen 2003-ban 45 tanintézményben indultak el fejlesztések az országban, 2010-re pedig közel 2000 közoktatási intézmény kapcsolódott be az oktatási integrációba. Ez azonban nem nyújtott elég biztosítékot arra, hogy a szegregáció mértéke jelentősen változzon. A szegregáció egyik legjellemzőbb terepe az egyházi iskola és a magániskola, mert szelekciós gyakorlatuk nem, vagy csak minimális szinten fogadja be a roma gyerekeket. A 2010-es kormányváltással pedig egyértelművé vált, hogy a megkezdett integrációs munka befejeződik, így az oktatási szegregáció a közeljövőben nem kerül felszámolásra. Balog Zoltán ekkor azt nyilatkozta: „Igen (folytatni kívánják a romák iskolai elkülönítésének megszüntetését célzó deszegregációs programot), de szerintem volt a dologban egy olyan dogmatizmus, ami nem tudta kezelni a helyi viszonyokat. Ezt nem lehet egy, az egész országra érvényes sémával levezényelni. Helyi viszonyok vannak, amiket figyelembe kell venni. Vannak olyan helyzetek, amelyekben jobb, ha önmagukban vannak a roma gyerekek, és úgy tanulnak, és van, amikor van értelme megpróbálni az integrációt.”  Ezt követően azonban a parlament elfogadott egy olyan köznevelési törvényt, amely alapján az integrációról tett miniszteri kijelentés komolytalanul hat. Az abban leírtak, például a kötelező iskolai korhatár és az évismétlések engedélyezése a roma gyerekek kitörési lehetőségeit csökkentik: az új köznevelési törvényben dicséretes módon előkerülnek az olyan kulcsszavak mint esélyegyenlőség és integráció, ám olyan kifejezések is újra előbukkannak, amelyekről azt hihettük, a történelem már túllépett rajtuk. Ezek újra a romák feltételezett kulturális és szociális másságáról, az ő külön képzésükről, „felzárkóztatásukról” szólnak.

A szegregáció súlyos következményekhez vezet a gyerekek életében. Mivel a szegregált osztályokban a roma gyerekek nem találkoznak „más”, vagyis nem roma emberekkel, így felnőtt korukban nehezükre fog esni a szocializáció. Felnőtt korban ez akár csoportközi konfliktusokhoz, előítéletességhez is vezethet. De hatással van a szegregáció a társadalomra is, hiszen ahol már gyermekkorban elkülönülnek az emberek, ott később politikai széttöredezettség is megfigyelhető lesz. Az elkülönítettekben pedig kialakulhat az érzés, hogy ők nem részei a társadalomnak, hogy ők a kívülállók. Mivel közösségi élményeik nincsenek (anyagi okokból nem tudnak részt venni osztálykirándulásokon stb.), így a roma gyerekek egyre jobban saját közösségükbe záródnak be, és úgy kerülik ki a konfliktusokat, hogy kerülni kezdik a közösséget, saját magukat zárják ki a társadalomól. Anyagilag is megjelenik felnőtt korban a szegregáció hátránya, hiszen az alacsonyabban iskolázottak számára kevéssé nyílik meg a munkának az a világa, ahol hátrányaikat ledolgozhatják. Pedig számos kutatás igazolja, hogy a hátrányosabb helyzetű diákok teljesítményét jobban előremozdítja a magas színvonalú oktatás, mint a nem hátrányos helyzetű gyermekekét. Szegregált osztályban viszont akarva-akaratlanul romlik az oktatás színvonala, mert a tanári erőforrások szűkösebbek (a pedagógus részéről több idő, figyelem, szakértelem szükséges a hátrányosabb helyzetű diákok esetében) és javadalmazásuk is nehezebb, hiszen sokkal többet kell dolgozniuk, mint nem szegregált osztályban tanító munkatársaiknak. A

Bár a kormány hivatalos nyilatkozataiban elítéli az oktatási szegregációt, a köznevelési törvény mégis lehetővé teszi az iskolák számára a roma gyermekek elkülönítését. Az EU még kötelezettségszegési eljárást is indított emiatt Magyarország ellen, hiszen az érvényben lévő törvény nem tesz eleget az EU-s jogszabályoknak: a köznevelési törvény szerint ha a szülő kérvényezi gyermeke vallási vagy nemzetiségi oktatását, az nem minősül szegregációnak.  Az EU véleménye azonban az, hogy a magyarországi folyamatok már sértik a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvét: a Népszabadság 2016 májusában brüsszeli forrásokra hivatkozva írt arról, hogy az Európai Bizottság illetékesei azt tapasztalták, hogy a magyar oktatási intézmény fenntartói mindent elkövettek, hogy a roma diákokat kiszorítsák a többségi iskolákból, és értetlenséget keltett az is, hogy a magyar állam miért nem szankcionálja a nyílt diszkrimináció eseteit.

A kormány roma integrációs oktatáspolitikája lényegében az elmúlt évtizedes tapasztalatokat erősíti. Kende Ágnes 2008-as írásában kifejti, hogy normális esetben az integrációs politikának egy átfogó oktatási reform részét kellene képeznie: „Ha megnézzük, hogy ma a világban mitől működnek jól a különböző oktatási rendszerek, alapvetően három dolgot találunk: megfelelően válogatják ki a pedagógusokat, illetve az e pályára jelentkezőket (ahhoz persze, hogy szelekció és ne kontraszelekció legyen, a pedagógus szakmának perspektivikussá kell válnia), megfelelő módszereket sajátíttatnak el velük (megfelelő gyakorlati képzéssel összekötve), hogy aztán az iskolában valódi, érdemi differenciálással oktassák a gyerekeket. Ha ebből bármelyik elem hiányzik, igazából nem lehet áttörő változásokat előidézni az oktatási rendszerben, ahogy az integrációs politika sem tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket.”

Források:

2016-05-26 Roma Sajtóközpont: Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen az iskolai elkülönítés miatt http://romasajtokozpont.hu/kotelezettsegszegesi-eljaras-indul-magyarorszag-ellen-az-iskolai-elkulonites-miatt/

2016-03-14 Bernáth Gábor–Kadét Ernő–Sárközi Gábor, Beszélő: A “kis Maugliktól” a hátrányos helyzetig (majd vissza) http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/a-%E2%80%9Ekis-mauglikt-ol%E2%80%9D-a-hatranyos-helyzetig-majd-vissza

Hajnáczky Tamás, Múltunk: Az 1961-es párthatározat margójára (2013) http://epa.oszk.hu/00900/00995/00033/pdf/EPA00995_multunk_13_1_237-272.pdf

2010-04-15 Miklósi Gábor, Index: A cigánykérdés nemzeti ügy https://index.hu/belfold/2010/valasztas/balog_zoltan/

Kertesi Gábor-Kézdi Gábor, Közgazdasági Szemle: Általános iskolai szegregáció Magyarországon az ezredforduló után (2009) http://epa.oszk.hu/00000/00017/00164/pdf/1_kertesi-kezdi.pdf

Fejes József Balázs, Neveléstudományi Taszék, BTK, SZTE, Szeged: Roma tanulók motivációját befolyásoló tényezõk (2005) http://real.mtak.hu/58991/1/EPA00011_iskolakultura_2005_11_003-013.pdf

Szalai Júlia, HOLMI: Az elismerés politikája és a “cigánykérdés” (2000) http://www.holmi.org/2000/08/szalai-julia-az-elismeres-politikaja-es-a-%E2%80%9Eciganykerdes%E2%80%9D-ii

Szabó-Tóth Kinga, Eszterházy Károly Egyetem OFI, Eger: http://ofi.hu/tudastar/adalekok-roma-gyerekek

Kemény István–Janky Béla: A 2003. ÉVI CIGÁNY FELMÉRÉSRÔL http://www.kallaierno.hu/data/files/magyarorszagi_cigany_nepesseg_helyzete_21_szazad_elejen_WAQGjX.pdf

2016-05-26 Halmai Katalin: Most Brüsszel üzen: újabb eljárás Orbánék ellen http://nol.hu/kulfold/most-brusszel-uzen-ujabb-eljaras-orbanek-ellen-1616951

Kende Ágnes: A roma gyerekek oktatási integrációja alulnézetből, Mozgó Világ 2008 http://epa.oszk.hu/01300/01326/00097/MV_2008_03_04.htm

Lap bezárása

Bezár